Csaroda
Vali Varrós Klubja
„A könyvtár mindig is több volt számomra, mint a könyvek otthona. Hiszem, hogy a könyvtár a közösség, a tanulás és a hagyományőrzés egyik legfontosabb színtere is lehet. Ezzel a gondolattal indítottam el egy nyári keresztszemes hímző szakkört gyerekek számára. A foglalkozások vezetésére Simon Jánosné Valit kértem fel, aki településünk kiváló hímzője. Csodálatos munkáival hosszú évek óta őrzi és gazdagítja a népi hímzés hagyományát. Nagy öröm volt számomra, hogy tudását a gyermekeknek is továbbadta. A gyerekek lelkesen készítették el első mintakendőiket, majd könyvjelzőt és egy hímzett övet is alkottak. Különösen szép volt látni, hogy a hagyományos motívumok a mai viseletben is helyet találhatnak. A történet azonban itt nem ért véget. A nyári szakkör után ősszel több helybéli asszony is megkeresett azzal az ötlettel, hogy miért ne folytathatnánk a hímzést felnőttekkel is. Azt mondták: „Üljünk ki a padra, mint régen a nagyanyáink, hímezzünk, beszélgessünk, hiszen közösségben lenni jó.” Ebből a gondolatból született meg a „Vali Varrós Klubja”, amely a mai napig működik. Számomra ez az egyik legszebb bizonyítéka annak, hogy egy apró kezdeményezés milyen messzire vezethet."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
