Nagyharsány
Nagyharsány Községi Önkormányzat
„Mikulásjárat – egy hagyomány, amely a nehéz időkből született (2025. december) A nagyharsányi Mikulásjárat immár öt éve része településünk adventi hagyományainak. Ez a különleges kezdeményezés a pandémia idején született, amikor a közösségi rendezvények elmaradtak, és a gyermekek nem találkozhattak a Mikulással. Akkor úgy döntöttünk, hogy ha nem gyűlhetünk össze, akkor a Mikulás varázsát visszük el mi személyesen minden utcába, minden házhoz. A kezdeményezés már az első évben óriási sikert aratott. Azóta minden decemberben izgatottan várják a családok a Mikulás érkezését, aki segítőivel végigjárja Nagyharsány utcáit, hogy személyesen köszöntse a gyerekeket és ajándékot vigyen mindenkihez. A Mikulásjárat azonban mára sokkal többről szól, mint az ajándékozásról. Miközben mi apró meglepetésekkel kedveskedünk a falu gyermekeinek és lakóinak, a családok is szeretettel fogadnak bennünket: egy-egy süteménnyel, forró teával, kedves szavakkal vagy egy rövid beszélgetéssel. Ezek a megható pillanatok teszik igazán különlegessé ezt a hagyományt, amely évről évre megerősíti, hogy a közösség ereje a figyelmességben, az összetartozásban és az egymás iránti szeretetben rejlik."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
