Pápa
Nem bírjuk abbahagyni
Pápai Musical Stúdió
„A Pápai Musical Stúdió Pápa városának egyik meghatározó, hosszú múltra visszatekintő amatőr művészeti közössége, amely a zenés színpad, a musical, a könnyűzene és a közösségi előadóművészet területén végez értékteremtő munkát. A Stúdió a kilencvenes évek közepén indult azzal a céllal, hogy helyben adjon lehetőséget mindazoknak – fiataloknak és felnőtteknek egyaránt –, akik szívesen énekelnek, színpadra állnak, szerepelnek, és közben egy támogató, összetartó közösséghez szeretnének tartozni. A kezdetektől fogva fontos törekvés volt, hogy a tagok ne csak előadók legyenek, hanem fejlődő, tanuló művészek: a próbák és felkészülések mindig a színpadi jelenlét, a zenei igényesség és a csapatmunka erősítését szolgálták. Később egyesületi formában is megerősödtünk. Az évek során a Pápai Musical Stúdió folyamatosan jelen volt Pápa kulturális életében, és rendszeresen készített nagyszabású gálaműsorokat, zenés esteket, tematikus összeállításokat. Repertoárunkban a legismertebb musicalrészletek mellett helyet kapnak táncdalok, retró slágerek, rockopera-részletek, valamint olyan különleges műsorszámok is, amelyek a látványt, a mozgást és a színházi elemeket ötvözik."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
