Papírfonó szakkör · Pankasz
Pankasz

Papírfonó szakkör

„20 közös alkalom után a kiállítás megnyitójával zártuk a szakkört. Büszkék vagyunk a sok szép alkotásra, amelyek a kitartó munka és a kreativitás eredményei. A szakkör során a résztvevők megismerkedtek a papírfonás technikájával, és számos szép, egyedi alkotást készítettek, még a híres harangláb makettet is megfonták. A kiállítás megnyitóján a szakkör tagjai ünnepélyes keretek között vehették át az oklevelüket, amely elismerése volt kitartó munkájuknak és az elsajátított tudásnak. A fotón az oklevéllel a kezükben láthatók a résztvevők és a szakkörvezető. Ez már a 4. szakkör volt, amelyet az előző három sikeres csoport után szerveztünk meg. A résztvevők között ez idő alatt nemcsak az alkotás szeretete erősödött meg, hanem egy összetartó közösség is kialakult. A foglalkozások mellett több közös programon is részt vettünk, sokat beszélgettünk, nevettünk, és egy igazán összetartó közösséggé váltunk. Így a szakkör nemcsak a kézműveskedésről, hanem a közösségi élményekről és az együtt töltött időről is szólt. A kiállítás méltó lezárása volt ennek a 20 alkalmas közös munkának és egyben újabb bizonyítéka annak, hogy a papírfonás összehozza az embereket, miközben maradandó értékeket teremt."
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.