Közösségi disznóvágás hagyományainak felelevenítése · Vashosszúfalu
Vashosszúfalu

Közösségi disznóvágás hagyományainak felelevenítése

Vashosszúfalui Tájházért Egyesület
„Fontos feladatunknak tartjuk, mivel vidéken élünk, hogy a múlt értékei, hagyományai feltárásra, gyűjtésre, és bemutatásra kerüljenek. Múlt nélkül nincs jövő, gyökerek nélkül, pedig nincs új hajtás. Megítélésünk szerint a vidék erőssége, ereje abban rejlik, hogy meg merjük mutatni, merjük vállalni azt, hogy milyen volt régen ott az élet. Nekünk, itt élő embereknek kell megmutatni azt, hogy mit nyújt a vidék csendje, harmóniája, és nyugalma a város zajához képest. A vidék ereje az ott élő emberek lelki gazdagságában rejlik. Egyesületet alakítottunk, hogy civil szervezet formájában még hatékonyabban tudjunk működni. Tájház az a ház, ahol a közösség összejöhet, beszélgethet, mulathat, ahol a helyben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal az adott település hagyományos tárgyi kultúráját, a népi építészet szempontjából jelentős épületekben berendezett lakásbelsőket, gazdasági épületeket be tudjuk mutatni. Fontos, hogy a falvakon élet legyen, a falu mai valóságában kell átélni a régi világ faluját. A régi házak és a tárgyi örökség megőrzése együttesen szükséges. Úgy alakítottuk ki, hogy őrizzük meg az épületeket és a tárgyi örökséget, hogy közben élővé tegyük azt."
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.