Marcaltő
Marcaltő 775 éves történelme és a közösen megszervezett megemlékezés
775 év, jelen és a múlt találkozása
„Egy éve dolgozom a Marcaltői Önkormányzatnál közművelődési munkatársként. Aktívan részt veszek a település közösségi életében, különböző programokat szervezek és igyekszem tenni azért, hogy a közösség minél több élménnyel és értékkel gazdagodjon. Marcaltő azonban számomra nem csupán a munkahelyem. Ez a szülőfalum, itt nőttem fel, itt vannak a gyökereim. Idén különösen nagy élmény volt számomra a település fennállásának 775. évfordulójára szervezett nagyszabású program. A közös ünnep megszervezéséhez szükség volt a fiatalokra, az idősebb generáció tagjaira és azokra is, akik ugyan már elszármaztak, de szívükben még mindig marcaltőiek. Nagy öröm volt együtt dolgozni a helyi történelmi kutatókkal, Polczer Sándorral és Horváth Bélával. Fiatal vagyok, mégis rengeteget tanulhattam tőlük a település múltjáról, őseinkről és saját gyökereimről is. Különleges élmény volt felkutatni a Marcaltőről elszármazottakat, meghallgatni az emlékeiket, és együtt megkönnyezni az idősebb generáció történeteit. Ekkor értettem meg igazán, hogy egy település nem csupán házakból és utcákból áll, hanem az itt élő emberek emlékeiből, történeteiből és összetartozásából."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
