Ják
Jáki Pajtaszínház
„Jáki Pajtaszínház – A bambergi kőmívesek A Jáki Pajtaszínház „A bambergi kőmívesek” című történelmi játékát dr. Tóth Ernő, Ják község polgármestere írta, aki a társulat aktív tagjaként maga is részt vesz az előadásban. A darab a közelmúltban befejeződött, nagyszabású felújítás apropóján született, egyúttal tisztelgés mindazok előtt, akik évszázadokkal ezelőtt tudásukkal, hitükkel és kitartó munkájukkal maradandó értékeket teremtettek, megjeleníti a mai korunkban is aktuális témákat; szerelmet, humort, de hallhatjuk a darabban a templom alapító Jáki-Nagy Márton végakaratát is. A történet a 13. század világába repíti a nézőket, felidézve a jáki templom építésének korát és a középkori kőfaragók, építőmesterek mindennapjait. Címe a Ják és Bamberg román kori építészetének feltételezett kapcsolatára utal, amely a művészettörténészeket máig foglalkoztatja. Az előadás egyszerre történelmi játék és tisztelgés az értékteremtő elődök előtt, akiknek munkája nyolcszáz év múltán is meghatározza településünk arculatát és kulturális örökségét."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
