A Teleki Magyar Ház diákszínjátszói a kecskeméti TehetségPaletta Fesztiválon · Nagybánya · Románia
Nagybánya · Románia

A Teleki Magyar Ház diákszínjátszói a kecskeméti TehetségPaletta Fesztiválon

Teleki Magyar Ház
„Nagyváradon kezdődött, egy júniusi szombaton. „Szenzációsak voltak a gyerekek!” – érkeztek sorra a visszajelzések a Teleki Magyar Ház diákszínjátszóinak TehetségPaletta-bemutatkozása után. Akkor még nem tudtuk, lesz-e folytatás. Novemberben már Kecskeméten, a TehetségPaletta Fesztivál színpadán álltak. Több mint kétszáz közösség és másfél ezer fellépő között képviselték Nagybányát és azt a kis színjátszó műhelyt, amely 2021 óta hétről hétre összehozza a színjátszást szerető fiatalokat. Moldován Blanka és Frumen Gergő felkészítésével hosszú próbák, újrakezdések, izgalmak és rengeteg közös munka vezettek idáig. A kecskeméti előadás ezért több volt egy fellépésnél: bizonyítéka annak, hogy egy kis határon túli magyar közösségből is el lehet jutni a Kárpát-medence közös színpadára. A fotón talán csak néhány fiatal látszik a reflektorfényben. Mi azonban azt is látjuk mögöttük, ami odáig elvezette őket: a rendszeres találkozásokat, táborokat, a kitartást, sikereket, az összetartozás örömét."
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.