Agyagosszergény
Agyagosszergény Minősített Színtér
Agyagosszergényi Közösségi Színtér
„Az elnyert cím közösségeink programjaiból született Az elmúlt években Agyagosszergényben alig akadt olyan hét, amikor ne lett volna közös ünnep, kirándulás, játék, tánc vagy alkotás. Aki unatkozott, az valószínűleg nem figyelte a programajánlót :-) ! Ahogy egyik szülő mondta- “ Már a naptár sem birja szusszal, elfárad a programok sokasága alatt.” :-) Ezt a sok programot köszönjük az Agyagosszergényért Baráti Kör Egyesületnek, a Közi Horváth József Népfőiskolának, az Agyagosszergényi Kiss István Néptáncegyüttesnek, a Szent László Plébániának, az Örök Ifjak Nyugdíjasklubnak, valamint Daninak és a gyerekeknek. Az óvodában és az általános iskolában is számos élmény és program várta a gyermekeket, és családjukat. Az önkormányzat támogatása hozzájárult ahhoz, hogy településünkön ennyi színes program valósulhatott meg. Most, amikor egy kicsit megállunk, visszatekintünk, egységes egészben látunk mindent. Látjuk, hogy a mindennapi feladatok, programok és találkozások mögött mennyi érték, kitartás és felelősség húzódik meg. Köszönjük mindenkinek, aki szervezett, támogatott, segített, fellépett vagy részt vett a rendezvényeken!"
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
