Murakeresztúr
Jótékonysági pizza parti
Jótékonysági délután a gyerekeknek
„2017.12.15-én jótékonysági pizza partit tartottunk a gyerekeknek. Összesen közel 150 gyermek érkezett a rendezvényre. A felajánlásokból pizzát, apró süteményeket, palacsintát és gyümölcsöket tettünk ki az asztalokra. A program célja, hogy azok a gyerekek is egyenek finomságokat, akiknek otthon a családban nem telik rá. A karácsony előtti eseményt, több éven keresztűl megtartottuk. Ezzel kapcsolatban volt egy érdekes történet. A gyerekek várták, hogy az ajtó kinyiljon és ők bemehesenek. Én az ajtó előtt álló kislánynak annyit mondtam, hogy hamarosan bemehet és annyi minden várja ami szem és szájnak ingere. A kicsi bement a helyiségbe, körülnézett, majd jó hangosan mondta, hogy itt tényleg annyi minden van, ahogy az ajtónál elmesélték neki. Főszervezőként elmosolyodtam és megértettem, hogy érdemes a gyerekekért megtenni. Kovácsné Deák Erzsébet művelődésszervező"
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
