Szakkörösök · Kaposújlak
Kaposújlak

Szakkörösök

„Első szakköri élményem Bárdudvarnokhoz kötődik 2023-ból. Egy évvel később, amikor Kaposújlakon kezdtem dolgozni, alig vártam, hogy itt is megmutassam, milyen klassz közösségépítő lehetőség rejlik a ASzakkörben. Natúrkozmetikát és csipkeverést kértem. Előbbit, mert általában a hölgyek szeretnek ilyesmivel foglalatoskodni, utóbbit pedig a magam kívánsága szerint választottam. Nagyon sok remek foglalkozás van, a legnagyobb kihívást, úgy éreztem, talán a csipkeverés fogja jelenteni, de annyira szép és talán "elfeledett" kézműves tevékenység, hogy úgy gondoltam, ezt nem hagyhatjuk elveszni. A tagok között végül nem is bírta mindenki, találnom kellett új érdeklődőket, így végül egy olyan csoport jött össze, akik a tavasszal befejezett 20. szakköri alkalom után is ugyanúgy jönnek minden kedden délután, mert igazi szenvedély vált a csipkeverésből. Azóta többen saját eszközöket is beszereztünk és örömmel vesszük, hogy néha ellátogat hozzánk egy-két kíváncsiskodó, akik szintén megpróbálkoznának a csipkézéssel. A tudás így nem vész el, egymást segítjük és remélhetőleg fejlődünk és bátrabbak leszünk, hogy a most még bonyolultnak tűnő mintákat is egyszer megvalósítsuk. Köszönjük a lehetőséget!"
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.