Le Quartet vonósnégyes Jászfényszarun, Házasság Hete 2024 · Jászfényszaru
Jászfényszaru

Le Quartet vonósnégyes Jászfényszarun, Házasság Hete 2024

Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság
„2024. évi Házasság hete mottója: "állandó megújulásban". Az országos programhoz csatlakozva február 11-én, vasárnap délután a Házasság hete nyitórendezvényére, Le Quartet vonósnégyes kamarakoncertjére, romantikus filmzene estre hívták a szervezők a családokat Jászfényszarun a Rimóczi kastély dísztermébe. A Le Quartet vonósnégyest négy, a természettudományok iránt elkötelezett (biológus, orvos, zoológus és vegyészmérnök), emellett amatőr zenész akkor még egyetemista/doktoráns lány alakította meg 2006-ban. A zene szeretetéért, az együttlét öröméért játszanak, a jászfényszarui koncerten maguk közé fogadták a hallgatóságot, lelki feltöltődést adó romantikus filmzenével varázsolták el a közönséget. "Mindannyian sok év zenetanulás és zenekari gyakorlat után álltunk, és szerettünk volna kamarazenét játszani. Olyan nagyszerűen egymásra hangolódtunk már az első próbán, hogy egy hónappal később "koncertet" adtunk. Műsorunkat eleinte főleg klasszikus szerzőktől válogattuk (Haydn, Mozart, Borogyin, Rahmanyinov, Dvorak). Mostani koncertünkön a teljesebb élmény kedvéért a filmzenékhez összevágott videót is vetítettünk." Igazi bensőséges örömzenének lehettünk tanúi."
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.