Körösnagyharsány
Mézeskalács szakkörünk egy téli délelőttön
Mézeskalács szakkör
„A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott és koordinált "ASzakkör" Programban több éve veszünk részt. Az elmúlt évek során többféle szakkört is kipróbáltunk. A mézeskalács készítés már két évadban is sikert aratott, emellett makramé-, csuhé-, és natúrkozmetika szakköröknek is otthont adtunk. Az évek során egy igazi, összetartó közösség alakult ki. A foglalkozások családias, jó hangulatban telnek, és a résztvevők számára nemcsak az alkotás, hanem a közösségi élmény is fontos. Kistelepülésen élünk, kevés lélekszámmal, ahol iskola sem működik már. Éppen ezért különösen nagy jelentősége van a közösségi programoknak. A települési rendezvényeken túlmenően a közösségi színtérben 2021 óta folyamatosan törekszünk arra, hogy olyan programokat és lehetőségeket kínáljunk, amelyek összehozzák a helyi lakosságot, erősítik az összetartozás érzését és tartalmas kikapcsolódást nyújtanak."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
