Bócsa
Tojásfestés szakkör
Tojásfestés
„Az ASzakkör Program keretében 2025 decemberétől 2026 áprilisának elejéig öten sajátították el az íróka használatának technikáját, valamint megismerkedtek a hozzá kapcsolódó népi hagyományokkal és szimbolikával. A foglalkozások során elsajátítottuk és felelevenítettük a különböző tojásdíszítő motívumokat és technikákat, többek között a hucul tojásírás jellegzetességeit, emellett Magyarország és Erdély tájegységeinek gazdag népi motívumkincsét is megismertük. A közös alkotómunka nemcsak kézügyességünket, finommotorikánkat és koncentrációs készségünket fejlesztette, hanem számtalan vidám hangulatú délelőtt során igazi közösséggé is formálta a résztvevőket. Áprilisban került sor a mézeskalács- és tojásfestő szakkör közös zárókiállítására, amelyre nagy lelkesedéssel és izgalommal készültünk. A kiállítás ünnepélyes zárásaként minden résztvevő oklevelet vehetett át Bócsa Község polgármesterétől. Hálásak vagyunk, hogy immár harmadik alkalommal vehettünk részt az ASzakkör Programban. Köszönjük a lehetőséget, hogy ismét értékes tudással, szép élményekkel gazdagodhattunk."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
