Szürte, Kárpátalja · Ukrajna
Szürte, Kárpátalja · Ukrajna

„Ezt a képet a június 7-i, szürtei évadzáró kiállításunkon készítettük, ahol 14 kárpátaljai szakkörünk – többek között horgoló, gyertyakészítő, gyöngyfűző és mézeskalács-készítő közösségek – lelkes amatőr alkotói mutatták be az elmúlt hónapok munkájának gyümölcsét. Számunkra, Kárpátalján az ASzakkör Program sokkal több, mint kézműves foglalkozások sorozata. A hónapok során nemcsak a kézügyességünket fejlesztettük és új technikákat tanultunk, hanem egy erős, támogató közösséggé is kovácsolódtunk. Ennek az évadnak a legmeghatározóbb élménye az volt, amikor a kiállításunk és a kulturális műsorunk végén, a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódva, mindannyian megálltunk az Összetartozás Emlékművénél és együtt énekeltük a Nélküled című dalt, mindannyian átéreztük azt a megtartó erőt, amit a közös alkotás, a hagyományaink ápolása és az egymásra figyelés jelent itt, Kárpátalján."
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.