Dallamvilág Gyermek Musical Egyesület · Aszófő
Aszófő

Dallamvilág Gyermek Musical Egyesület

„2025-ben több alkalommal is bemutattuk saját gyártású mese-musicalünket, a Különös barátság című előadást. A darab szövegkönyvét Nagy Károlyné Németh Annamária írta, a zenét és a dalszövegeket pedig Sári Attila szerezte. A kétfelvonásos mese az aszófői erdő mélyén, a varázslatos Manóföldön, egészen pontosan a Szivárvány-völgyben játszódik. Az előadás egyik különlegessége, hogy gyermekek és felnőttek együtt állnak színpadra, valamint az egyik szerepet egy mozgássérült szereplő alakítja. Ez nem csupán különleges színpadi élményt teremt, hanem hitelesen képviseli azt az értékrendet is, amelyet a történet közvetít. A mese egy turistáról szól, aki véletlenül a manók birodalmába téved. A manók hamar befogadják őt, egyvalaki azonban nem tud megnyílni: egy örökké morcos, dühös manó, aki mindig elégedetlen és soha nincs kedve semmihez. A történet kettejük kapcsolatán keresztül bontakozik ki és azt mutatja meg, hogyan születhet barátság két egymástól teljesen különböző lény között. A darab központi üzenete az elfogadás és az egymás iránti tisztelet. Arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, mégis egyformán értékesek."
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.