Rajka
Rajka Falunap 2026 - A Ragendorf Néptáncegyüttes fellépése
„A rajkai Ragendorf Német Nemzetiségi Táncegyüttes 1991-ben alakult önszerveződő csoportként településünkön. 1996-tól egyesületi keretek között működnek. A csoport művészeti vezetője a kezdetektől Kalmárné Koszonits Klára táncpedagógus, koreográfus, aki pedagógusként főállása mellett szabadidejében végzi tevékenységét. A tánccsoport tagjai rajkai gyerekek és fiatalok. A legkisebbek az előző tanévben végezték el az általános iskola első osztályát. Ám ahogy az évek múlnak, a gyerekek felnőnek, s ma már néhányuk esetében fiatal felnőttekről is beszélhetünk, hiszen néhányan közülük már középiskolások, érettségizett, szakvizsgázott hölgyek vagy éppen diplomás egyetemi hallgatók. Ám a különböző életkor a táncosok között sosem okozott problémát, sőt, az a szép, amikor a kicsik a nagyokkal együtt táncolnak, velük együtt, tőlük lesik el a német tánckultúra lépéseit, mozdulatait. És bár a kisebbek olykor vétenek még egy-két hibát, de a közös munka a táncpróbákon, a közös tánc a fellépések alkalmával a színpadon igazi közösséget kovácsol, életre szóló élményeket, emlékeket, barátságokat ad a csoport tagjainak. A csoport repertoárjában nagyrészt német táncok találhatók."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
