Bőszoknyások Találkozója · Nagyrécse
Nagyrécse

Bőszoknyások Találkozója

Bőszoknyások
„Nagyrécsén egy különleges és megható találkozó valósult meg azzal a céllal, hogy megőrizzük településünk egy lassan eltűnő hagyományának emlékét. Meghívtuk azokat az idős asszonyokat, akik még életük természetes részeként viselték a hagyományos bő szoknyát és kendőt. Azokért, akik egészségi állapotuk miatt nem tudtak volna eljönni, a falubusz ment el. A résztvevők szeretettel idézték fel életük fontos eseményeit, meséltek a viselet jelentőségéről, a régi falusi szokásokról és mindennapjaikról. A találkozó nemcsak a múlt felidézéséről szólt, hanem arról is, hogy mégegyszer együtt lehessenek, beszélgessenek és megosszák egymással emlékeiket. Külön öröm volt, hogy fiatalokat is hívtunk az eseményre. Fontosnak tartottuk, hogy a következő nemzedék is megismerje ezt a hagyományos viseletet és azokat az embereket, akik még őrizték azt. A rendezvény végén mindenki sok szép élménnyel és felidézett emlékkel tért haza. Az idő múlásával ez a közösség szinte teljesen eltűnt: ma már csupán két asszony él közülük. Ők életükkel és hagyományaik megőrzésével Nagyrécse kulturális örökségének fontos részét jelentették."
Oszd meg

Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.

Facebookon E-mailben
 
Megnézem a Közös albumbanTöltsd fel a sajátodat

A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.