Rábatöttös
Rábatöttösi Kemencés Közösségek
Kemencés Közösségek
„Vannak napok, amikor egy település valóban megtelik élettel. Amikor a nevetések messzebbre hallatszanak, a régi történetek újra helyet kapnak a beszélgetésekben, és a közösen megélt pillanatokból valódi közösségi élmény születik. Rábatöttösön ilyen heteket élhettek át azok, akik részt vettek a Nemzeti Művelődési Intézet Petőfi Kulturális Programjának Közösségi Kemence Programján. A három tematikus alkalomból álló programsorozat során a település közösségi tere megtelt emlékekkel és találkozásokkal. A programok nemcsak szórakozást kínáltak, hanem lehetőséget arra is, hogy a résztvevők újra kapcsolódjanak egymáshoz. Első alkalommal Zsiga bácsi kocsmáját elevenítettük fel, majd a második alkalommal közösségi rétessütésre adták a fejüket a helyi gasztrokultúrális értékeket őrző asszonyok, majd a harmadik alkalommal a gyereknapot koronázta meg Cicelle 3 települése: Rábatöttös, Rum és Zsennye csapatai varázsoltak finomabbnál finomabb étkeket a játékban megéhezett gyermekek és felnőttek számára."
Oszd meg
Hadd lássa a családod és a közösséged is, hogy ott vagytok a nyolcvan év történetében.
A képet a „80 éve a közösségekért” Közös albumába küldték be. A Nemzeti Művelődési Intézet nyolcvan éve dolgozik a helyi közösségekkel — ismerd meg a történetet.
